Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Folyóvízi csodák

A lapos úszók használata, egy csapásra megváltoztatta a folyóvízi horgászatot és olyan új lehetőségeket teremtettek, amely eddig elképzelhetetlen volt. Alig három éve robbantak be és váltak ismertté, a Spanyolországban - egy gyorsfolyású vízen - megrendezett Világbajnokság után. A röpke idő alatt gyökeresen átalakította a horgászok kelléktárát. Ekkor úgy tűnt, hogy ez olyan volumenű technikai csoda, amely már nehezen überelhető és sok évnek kell eltelni ahhoz, hogy újabb fantasztikus találmány lásson napvilágot. Hiszen csodák, nem születnek minden nap! Vagy talán mégis?

Szűrés Králik Károly írásaira
Králik Károly

Az elmúlt héten egy különleges bemutató és próbahorgászaton vettem részt. A meghívót Králik Károlytól a CRALUSSO úszó feltalálójától kaptam. A tapasztalt dunai horgász saját találmányát kívánta bemutatni, horgászat közben. A helyszín kiválasztását rám bízta. Az előzetes telefonbeszélgetések és szakmai berkekben terjedő hírek alapján, kisebb fajta csodára lehetett számítani. Jó szokásomhoz híven én sem "eszek meg elsőre semmit", sőt másodjára sem, hiszem, ha látom!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Králik Károly és találmánya

 

A közös horgászatot, kiváló apropónak véltem egy másik, általam eddig még nem próbált, olasz újdonság tesztelésére is. A duplatestű (katamarán) lapos úszó, ebben az évben került forgalomba elsőként Olaszországban, a TRIANA cég jóvoltából. Megbeszéltük, hogy Karcsi a saját úszójával, míg én a katamaránnal fogok horgászni, majd szereléket cserélünk és a horgászat végén, kielemezzük az úszók tulajdonságait.

 

 

 

 

 

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A különleges formájú úszó forradalmasíthatja a folyóvízi horgászatot

 

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A dupla testű lapos úszó még stabilabb, mint a szimpla

 

 

A teszthorgászatra kijelölt Solti Duna szakasz, a vártnál mélyebb vizet rejtett. Az 5-5,5 méter vízben, Károly 6 méter hosszú bolognai bottal, míg én 11 méteres rakós bottal horgásztam. A közepesen erősen áramló folyón, mindketten 10 gr-os úszót szereltünk fel. Én szokványos módon antenna hegyre, míg Károly túlsúlyozva, de a parttól bentebb kb. 15 méterre horgászott. Úszójának felhajtóereje elegendő volt, hogy a felszínen maradjon, de a mély vízben és a távolabbi horgászat miatt, csak a többlet súly (kb. 15 gr) felhelyezése biztosította a csali fenékre történő "ragasztását", mert ezt már nem tudta felemelni a sodrás.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A teszthorgászat során Károly bolognai bottal horgászott, amelyet a Kapás Van! stábja figyelemmel kísért

 

A kánikulai meleg nem kedvezett a folyóvízi horgászatnak sem, és talán egy óra is eltelt az első hal kifogásáig. Ez egy tenyeres karikakeszeg volt, amely az én horgomra akadt. Biztató de, nem túl fényes jövőt ígért. Néhány hasonló méretű kifogásával folytatódott a horgászat. Talán két órája úsztattunk már, amikor az alattam 20 méterre ülő teszttársam görbülő botjára lettem figyelmes. A karikába hajló bolognai és a meg-megnyikkanó fék, komoly halat sejtetett.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A legizgalmasabb pillanat

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A megállított szerelék jutalma, a hatalmas dévérkeszeg

 

Drukkoltam nagyon, hogy meglegyen. A rutinos dunai horgászt nem kellett félteni és alig 5 perc alatt, szákba vezette a gyönyörű 2,66 kg súlyú kapitális dévérkeszeget. Erre mondják, hogy "a sas nem kapkod legyek után". A teljesen megállított szerelékkel fogta a gyönyörű halat. Ezután, még kettő termetes 40 deka feletti karikakeszeget szákolt. Én közel 20 darab karikakeszeget és egy 1,5 kilós márnát fogtam a lassan vezetett, időnként megállított szerelékkel. Rövid horgászatunk alatt szembetűnő volt, hogy a teljesen megállított úszóval, lényegesen ritkábban volt kapás, de az így horogra került halak testesebbek voltak

 

A szerelékcsere után, a déli rekkenő hőségben sok esélyünk már nem maradt a halfogásra. Inkább egymás úszóival ismerkedtünk. Engem megdöbbentett, hogy valóban képes a parttól, akár 30 méterre (vagy távolabb is!) a Cralusso megállni. Különleges testkiképzésének köszönhetően, nem sodorja el a víz! Áll, mint a cövek. Olyan érzésem volt az úszó vezetgetése közben, mintha sárkányt eregetnék, csak mindezt vízben. Ugyanis a feszesen tartott damillal, a bot és a zsinór által bezárt szög megváltoztatásával, nem csak egyetlen irányba (lefelé) engedhető az úszó. Ügyesen vezetve, (némi gyakorlással) akár befelé, sőt az áramlattal szemben is vezethető!

Ezt megismétlem még egyszer: az áramlattal SZEMBEN(!) is vezethető, anélkül hogy kifeküdne. Ilyet én még nem láttam. Karcsi arra kért, hogy a rakós botom végére kössek egy damilra erősített pingpong labdát, amelyet a víz fölé lógattam. Ez szimbolizálta az etetés helyét. A megállított úszóját úgy körbe tudta vezetni a labda körül, mintha ezt rakós bottal tette volna. A hatás fokozása érdekében ekkor nem bolognai bottal, hanem egy 4 méter hosszú telematchbottal “horgászott”. Így szerette volna bebizonyítani, hogy egy rövid orsós bottal, és a különleges úszóval is képes ugyanarra, mint rakós bottal. Sőt még többre is!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Némi kreativitást igényel a Cralusso használatba vétele

 

Azon járt az eszem, hogy ezzel az úszóval, lehetőség nyílik az eddig meghorgászhatatlan, távolabbi mederszakaszok letapogatására is. Hiszen számtalanszor rövidnek tűnik a rakós bot is, amely ha pár méterrel hosszabb lenne, már sokkal több halat eredményezne. Amit a saját szememmel láttam, az egyszerűen lenyűgöző volt. A tökéletes használhatóság érdekében készül bal és jobb parti változat is. Minimális "műszaki intelligenciával" rendelkező horgászok hamar rájönnek az úszó használatára és azokra a finom állítási lehetőségekre, amelyek az adott körülmények között a legtöbbet hozzák ki belőle. Egyetlen hátránya talán, hogy némi kreativitást kíván az összeszerelése és a használata, ugyanis az még kevés, ha bedobjuk a vízbe. Ez az úszó, nem túlzás, de forradalmasíthatja a folyóvízi horgászatot!

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Én rakós bottal próbáltam az új folyóvízi csodát

 

Az általam próbált és eredményesen használt dupla testű lapos úszó legfőbb előnye, hogy kiválóan használható erőteljes megtartás és lassú csalivezetés során is. Erőteljes megtartás esetén úgy viselkedik, mint a hagyományos lapos úszók, de dupla test még stabilabbá teszi. Nem billeg, nincs oldalirányú kitérés. Lassú eresztés során már használhatatlanok, a normál laposak, mert válluk annyira kiemelkedik a vízből, hogy komoly erőhatást kell a halaknak kifejteni, hogy lerángassák. A katamarán átmenetet képez a gömbölyű testű és a lapos úszók között, amely ötvözi mindkettő előnyös tulajdonságait. Egyetlen hátránya talán, hogy ezt még mindig a rakós bottal rendelkező horgászok tudják igazán hatékonyan használni.

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Az új úszó legnagyobb áldozata az 1,5 kilós márna volt

 

Teljes mérethez klikkelj a képre!

(Klikkeléssel nagyítható!)


Králik Károly

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.